Kuvasz

Hatalmas, fehér jószág, akit egy tündéri kisfiú „kezes báránnyá” szelídített. Két hôs, akik gyermekkorom meghatározó kutyás élményével megajándékozva, hétrôl hétre a televízió képernyôje elé kötöttek: Belle és Sebastien. Bizonyára nézôk millióit varázsolták el világszerte. Csak késôbb tudtam meg, hogy a csodálatos Belle honfitársunk: egy kalandos utat bejárt kuvasz, rendes polgári nevén Gyapjús Gézengúz.

A Gyapjúforgalmi Vállalat egykori, világhírû mestertenyészetébôl került a tengerentúlra, hogy filmsztár legyen. Gézengúz nem esett hasra a világhírû hollywoodi filmlegendák elôtt, sôt, gorombán, agresszíven, kiállhatatlanul viselkedett velük szemben. A végén örültek, amikor megszabadulhattak tôle. Cecile Aubry rendezô, és kisfia Mehdi viszont beleszeretett a nevéhez méltóképpen viselkedô Gézengúzba. A nagy kuvasz megérezte: ôk azok az emberek, akiket egy életen át szolgálni szeretne. A kis Mehdi, a filmbeli Sebastien, bármit megtehetett vele. Ezután már csak egy ugrás, és létrejött a film – Gézengúz, ha rögös úton is, de mégis filmcsillag lett.

Fehér kutya a fekete éjszakában

A kuvasz, ez a lenyûgözô szépségû, kemény, kissé öntörvényû, ugyanakkor szeretett gazdájáért életét is áldozni kész eb ázsiai eredetû. A kuvasz nevét megörökítô régészeti leletek száma igen gazdag: ezek alátámasztják, hogy a teljes népvándorlás útvonalán végigkísérte ôseinket hûséges, fehér oltalmazójuk. A nomád pásztorkodással foglalkozó apáink hatalmas kiterjedésû legelôkön éltek állataikkal. A jószág jelentette a vagyont, amit minden körülmények között védelmezniük kellett, akár életre-halálra. Olyan kutyára volt szükségük, aki nem ijed meg a saját árnyékától: az éhesen portyázó ragadozókkal szemben, ugyanúgy, mint az ellenséges népekkel szemben, magabiztosan és sikeresen képes megvédeni a tulajdont. Követelménynek számított a világos színû bunda is: az elsôsorban esti szürkületkor támadó ragadozóktól így jól megkülönböztethette gazdája a kutyáját, amikor fokosával le-lesújtott a küzdelem hevében. ôseinket kísérve végül is a kuvasz megérkezett a Kárpát – medencébe. A fajtáról a legértékesebb honfoglalás-kori leletet a Keszthely melletti Fenékpusztáról hozták felszínre. A csontok vizsgálata után a tudósok egyértelmûen megállapították, hogy a mai kuvasz korabeli ôsének maradványain dolgoztak.

Lovak és bölények

A két ôsi, fehér színû ôrzô-védô fajtánk a komondor és a kuvasz. Míg a komondort elsôsorban nyájak, csordák ôrzôjeként említik, addig egyes források szerint a kuvaszt, fôleg a honfoglalást megelôzô idôszakban, a ménesek védelmezôjeként tartották. Erre a legnyilvánvalóbb magyarázat a két fajta ôrzési stílusának különbözôségében keresendô, minthogy a rájuk bízott állatok mozgékonysága is lényegesen eltérô. (Más vélekedések szerint míg a komondor az alföld, addig a kuvasz inkább a hegy- és dombvidékek nyájôrzôje volt. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy a kuvaszhoz hasonló fajták – lengyel hegyi pásztorkutya, tátrai csuvacs, maremma-abruzzói, pireneusi, kaukázusi juhászkutya, sarplaninac stb. – egytôl egyig hegyvidéki fajták, míg a komondorhoz legközelebb a dél-orosz, úgyszintén síksági juhászkutya áll – a szerk.)

Gyalogszerrel, keresztül Európán

A XV. századtól kezdve megindult az állatállományunk külföldi piacokon történô értékesítése. A lábon hajtott jószág útja gyakran több ezer kilométer távolságra vezetett. A nemegyszer igen sokáig tartó vándorút emberfeletti erôfeszítéseket, állóképességet követelt embertôl és állattól egyaránt. A napi 30–40 km megtétele mellett elvárták a csorda kordában tartását, a banditák támadásainak elhárítását, a ragadozók megsemmisítését. Ebben a korszakban annyira becsülték a fajtát, hogy Gróf Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelem címû eposzában is helyet szentel méltatására.

A XIX. században a szilaj állattartás megszûntével a többi magyar kutyafajtához hasonlóan megváltozott a kuvasz élettere, ezzel együtt feladatköre is. Majorok, tanyák, falusi porták védelmezôje lett. Az idegeneknek, rosszban sántikálóknak életveszélyes vállalkozás volt kuvaszok oltalma alatt álló objektumok megközelítése. A kuvasz tisztában volt a rábízott birtok határaival. Erre tanítani sem kellett, de néhány birtok csavaros eszû ura igyekezett még inkább nyomatékosítani ezen tulajdonságát. A terület védelemre szoruló pontjain – pl. istállók, lakóház, raktárak – oszlopokat vertek le, melyeknek a tetejére hatalmas húsdarabokat szúrtak. Ebbôl hetente kétszer-háromszor porcióztak a kuvasznak. Sejthetjük, hogy az örökké éhes kutyák eszelôsen ôrizték minden arra járó lénytôl az „éléskamrájukat”!

Tanyáról a kiállításra

Az 1900-as évek kezdetén az elszigetelten élô magyar kutyafajták iránt felébredt az érdeklôdés. Elôször a kutató igénnyel közelítôk körében, késôbb a városlakó népesség irányából is. 1905-ben megfelelôen Buzzi Géza Félix megalkotta a kuvasz fajtaleírását. 1924-tôl törzskönyvi nyilvántartásba vették. Ezután évente rendeztek nagyszabású kutyakiállításokat, ahol a magyar fajták népszerûsítésére nagyszerû lehetôség kínálkozott. A II. Világháború elôtti nevezési rekordot 1930-ban jegyezhették fel: 40 kuvaszt vezettek a szakértô bírák színe elé. 1931-ben Abaúj- Torna Vármegyében zajlott az elsô fajtakiállítás, kizárólag kuvaszok részére. Szepessy Zoltán fogta össze a régió fajtabarátait. A házak portáit mindenütt a hatalmas fehér jószágok ôrizték. E régióból indult az elsô németországi kuvasz-exportszállítmány is.

A háború vesztesei

A háború idején az országon végigvonuló idegen csapatok elszomorító mészárlást végeztek a kuvaszállományban (is). A világégés utáni elsô kiállításon Dr. Márki Iván, a fajta egyik legnevesebb szaktekintélye bírált. Visszaemlékezése szerint sírni tudott volna a felvezetett kuvaszok mennyisége és minôsége láttán: csökött termetû, rossz szôrminôségû, finom fejû, világos pigmentû kutyákat mutattak be. Elképzelhetô, hogy ebbôl a populációból milyen nehéz lehetett a kuvasz feltámasztása. Néhány törzskönyvezési adattal szemléltethetô a háborús pusztítás károkozása: 1953-ban mindössze tizenöt kuvaszt törzskönyveztek, ’54-ben hatot, míg ’56-ban huszonegyet. A fajta megmentését minden idôk leghíresebb kuvasz-kennele, az egykori Gyapjúforgalmi Vállalat „Gyapjús” névre keresztelt tenyészete vállalta magára. (Évtizedekkel ezelôtt a vállalat adott helyt a MEOE közgyûléseinek.) Elhatározták, hogy a százmilliós értékeket halmozó raktáraikat kuvaszokkal ôriztetik. Az ötvenes évek elején, az egész országra kiterjedô kutatómunka ellenére is mindössze négy fajtatiszta kuvaszt tudtak vásárolni a tenyészet megindításához. Három év kemény munkája, az utódok szigorú szelekciója kellett a minôségi törzsállomány létrehozásához. Így 1956-ban világhódító útjukra indulhattak a Gyapjús kuvaszok. A világ minden mûködô kuvasz-tenyészetében felhasználták vérfrissítésre az innen kikerülô kutyákat. A tenyészet leghíresebb törzskanja Gyapjús Morcos névre hallgatott. A hatalmas termetû, erôtôl kicsattanó állatot a mai napig is az utolsó „igazi” kuvasznak nevezi néhány, a fajta jelenlegi megjelenésével, kiállásával kevésbé elégedett szakértô.

Kuvasz – múlttal és jövôvel

Napjainkban a régi tenyésztôk áldozatos munkájának köszönhetôen a kuvasz nincs kihalófélben. Bár minden adottsága megvan hozzá, mégsem vált „slágerkutyává” – a bennfentesek szerint szerencsére. Különleges jelleme, az évezredek óta génjeiben hordozott szabadságszeretete, nagyfokú önállósága mindenképpen kutyához értô, következetes gazdát követel. Ne is vállalkozzon tartására az, aki nem tud számára elegendô nagyságú szabad területet biztosítani, ahol mozgásigényét, elsôrangú ôrzô-védô adottságát kiélheti. A láncra kötést, tartós kennelben tartást nem tûri. Az ingerszegény környezetet, a gazdával való rendszeres kapcsolat hiányát, a szeretetet nélkülözô, igazságtalan bánásmódot, a követelménymentes életet nehezen viseli.

Mondják: a kuvasz nehezen képezhetô, buta fajta. Nem igaz. A kellôen motivált, játékosságon és szereteten alapuló, ugyanakkor következetes munkáért igenis rajong. Ha ráérzünk a „hullámhosszára, csodálatosan fegyelmezhetô. Látványos, eredményes ôrzô-védô és ügyességi munka várható el tôle. Aki nem rest kutyájával rendszeresen foglalkozni, és gazdáját rajongásig szeretô, tulajdonát mindhalálig védelmezô, lenyûgözô szépségû kutyát szeretne, nem fog csalódni hûséges oltalmazójában, a kuvaszban.

Arany Csaba
Fotók: D. T.

A késôbbiekben a kuvasz szót mindenféle juhászkutyára, sôt, keverék kutyákra is alkalmazták, s a fajta neve a századfordulón „simafejû magyar komondor” volt, míg a komondort „borzasfejû magyar komondorként” említették. A két nagy, fehér pásztorkutya azonban korántsem áll egymáshoz olyan közel, hogy egyazon fajta két változatának lehessen tekinteni. A magyar kinológia úttörôje, dr. Raitsits Emil volt az, aki kutatásaival bebizonyította, hogy a kuvasz szó eredetileg az e néven ismert fajtát jelölte. A kuvasz egykor nemcsak fehér, hanem vörhenyes, sárgás, ún. „borsószínû”, sôt, ordas színben is létezett, de sohasem volt tarka. A törzskönyvbe azonban már csak a fehér egyedeket vették fel, melyeknek két változata van: a hófehér és az elefántcsontszínû. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy az Amerikai Kennel Club (AKC) e kettôt önálló színváltozatokként kezeli és tenyészti.