Samoyede

A kutya, mely mosolygó arcán megőrzi a Karácsony örömét egész évben...

Bk.HCH Gyémánt Könnycsepp Álmos "Diamond"
(t.: Tarsoly Bernadett)

Északi sarkvidék... Grönland, Izland, Alaszka partjai, Szibéria... Különös, vad világ. Ötezer méter magas hegyek, végtelen hómezők, gleccseróriások, recsegő jégtorlaszok, csendesen úszó jéghegyek. A samoyede őshazája Közép- és Nyugat-Szibéria. A fajta az itt élő samoyede népcsoportról kapta a nevét.

A samoyede-ok nagyrészt halászatból és vadászatból élnek, rénszarvast tenyésztenek, melyeket vándorlásaik során teherhúzó állatként is használnak. A samoyede-ok kutyái így főleg pásztor- és védőkutyák voltak a szarvascsordák mellett, alkalmilag a vadászatban is segítettek és ritkábban, de szánhúzó kutyaként is megállták a helyüket. Kutyáikat és azok munkáját nagy becsben tartották, ennek megfelelően gondozták őket, gondoskodtak róluk; ezzel magyarázható ezeknek a kutyáknak a nyíltsága, ragaszkodása az emberhez. Egyes példányokat szent állatnak tartottak, melyek mellén és hátán krémszínű, barna, néha fekete, kereszt alakú elszíneződés volt látható.

A samoyede nép ezzel az egyetlen kutyafajtával rendelkezett, így egyértelmű, hogy az összes feladatot velük láttatta el: a gyermekek játszótársai voltak, az ember társa a vadászatban, a pásztorkodásban, a nyáj terelésében, a szánhúzásban.

A samoyede kutyák – néha nem fajtatiszták – részt vettek az első expedíciókon, melyeket a sarkok, az Arktisz és az Antarktisz felfedezésére indítottak. A neves sarkkutató, Nansen első expedíciójára (1893. június – 1896. augusztus) fehér és fekete-fehér samoyede kutyákat vitt magával. Ezekből az időkből származik a mondás: "a szánhúzókutya-fajták az emberért dolgoznak, de a samoyede kutyák az emberrel: a hosszú és veszélyes utazások során ennek volt a legnagyobb jelentősége."

A samoyede kutyák mint szánhúzók nem olyan erősek, mint az alaszkai malamutok vagy az eszkimó kutyák és nem olyan gyorsak mint a szibériai huskyk, de munkára való készségük, feltétlen hűségük és kitartásuk igen értékes jellemvonásuk. A samoyede kiválóan alkalmazható sportkutyaként a modern szánhúzó versenyeken, csak musherja (hajtó) ne legyen fanatikusa a tizedmásodperceknek.

Minden sarkvidéki kutyának úgynevezett "hócipős lába" van (vastag szőrzettel a lábujjak között), továbbá tömött bundája és dús szőrzetű farka – az egész kutya valóságos "eleven hálózsák". Mancsuk kifejezetten erőteljes, edzett. A szánhajtók körében az a régi mondás járja, hogy "a kutya annyit ér, amennyit a lábai érnek".

Amikor a fajta az 1890-es években bekerült Angliába, ill. Európába, nagyon gyorsan népszerű lett. Az első kutyákat az észak felé vándorló szőrmekereskedők vitték magukkal. Havas területek híján inkább a samoyede esztétikus külseje ragadta meg őket, a kedves, szeretetteljes arc, a barátkozó természet.

Magyarországra 1987-ben hozták be az első samoyede szukát, amely az első tenyészet megalapozója hazánkban (North’s Star kennel). Első almából született North’s Star Astor Charles. Ez a kan a későbbiekben meghatározó egyénisége a magyar samoyede tenyésztésnek nemcsak megnyerő, elegáns külseje, hanem kiváló átörökítő képessége miatt is. Utódjai közül többen szép sikereket könyvelhetnek el a hazai és nemzetközi kiállításokon.

Samoyede – husky fogat 1998. februárjában Galyatetőn, a Mátra-Bonzi Kupán (musher: Lussi Norbert)

A samoyede tiszta fehér, krémszínű vagy biszkvitszínű, meglehetősen zömök alkatú északi-sarki spicc. Mivel a hideg éghajlaton dolgoztatják, bundája sűrű, tömött, jól szigetelő. Feje ék alakú, széles, fülei vastagok, felállóak, háromszög alakúak, a végük lekerekített, kívül-belül szőrös. Szemei sötét gesztenye színűek, intelligens és éber kifejezést mutatnak. A havas sztyeppéken mozgó kutya erős és ügyes, jó felépítésű kell, hogy legyen, masszív, szilárd izomzattal. Mozgás közben, illetve ha a kutya figyel, bozontos farka a hátára kunkorodik. Amikor aludni készül, orrát a farka alá rejti, ez lehetővé teszi a fagyos levegő előmelegítését, illetve megakadályozza, hogy a kutya orrába hó kerüljön.

Jellemző, hogy a samoyede-ok kikefélt aljszőrzete fonallá sodorható és rendkívül meleg ruhadarabbá dolgozható fel; ősgazdáik éltek is ezzel a lehetőséggel.

Tévhit, hogy a samoyede vad, harapós, északi kutya lévén "hideg" fajta. Az északi kutyák közül valóban ez a fajta ugat a leghangosabban (a husky és a malamut inkább vonyít vagy tutul!), azonban ezt a tulajdonságát jelzésre, a figyelem felkeltésére, a tereléskor hasznosítja. A samoyede mindig az ember mellett élt, akiket szeretett, védett, akiről gondoskodott olyan mértékben, ahogy azt a gazdák megkívánták tőle: szeretett, áldozatot hozott, lemondott.

A samoyede utánozhatatlan játszópajtása a gyerekeknek, figyelmes és őrző. Határtalanul türelmes, húzogatni hagyja  a fülét, lovagolni lehet rajta, hagyja magát macerálni. Érdek nélkül szeret – ez a pásztor tulajdonsága. A harapós samoyede olyan mint a fehér holló, szinte alig fordul elő.

Egy samoyede-től sose követeljük azt, hogy más legyen, mint ami. Kezdettől fogva "egyéniség", még ha az ember az esztétikai küllemén változtatott, jellemén csiszolt is valamennyit.

Ne csodálkozzunk, 

– ha egy samoyede a levegőben szaglászva követ egy nyomot (a jégen nem maradnak meg a szagok);
– ha egy samoyede a hívás ellenére nem jön azonnal, s látszólag eltűnt (hozzászoktak a hatalmas területekhez), vissza fognak jönni, ha egy számukra érdektelen dolgot találnak;
– ha egy samoyede a gazdáját védi: tudja értékelni a keveset, a kicsit, tudja mennyire fontos a barátság, ha az embernek nincs semmije;
– ha egy öreg samoyede úgy játszik, mintha kölyökkutya lenne, mert a gyerekeknek így tetszik;
– ha egy samoyede úszik;
– ha egy samoyede mentőkuyaként dolgozik;
– ha egy samoyede tereli a nyájat.

Ne csodálkozzanak semmin, ne követeljenek semmit, ne kérjenek semmit és mégis mindent meg fognak kapni tőle.

Ez a samoyede!